MEP

Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány

Megfélemlítés Elleni Programjának Pilot Állapotfelmérése, 2014

A kutatás tárgya, célja, módszere

 

A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány Megfélemlítés Elleni Programja (MEP) 2013 januárban indult. A két budapesti iskola – Bárczi Géza Általános Iskola, valamint a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 5-8., valamint 9-13. évfolyamra járó – diákjai körében elvégzett pilot, azaz előzetes helyzetkép-elemző állapotfelmérés célja az volt, hogy a felső tagozatos, valamint középiskolás diákok, szüleik és a pedagógusok körében felmérjük a megfélemlítéssel kapcsolatos ismereteket, az attitűdöt, valamint az alkalmazott kezelési módszereket. Az állapotfelmérés, amely a diákok körében célzott (csak az adott iskolába járó diákok által elérhető) online kérdőíves, a szülők és a pedagógusok körében pedig ugyancsak célzott, papíralapú kérdőíves módszerrel zajlott, a következő kérdésekre kereste a választ:

 

  • Az adott célcsoport fogalomismerete (online és iskolai megfélemlítés, valamint bántalmazás) és egyéb fogalmakkal való keverése;

  • A jelenség (online és iskolai megfélemlítés, valamint bántalmazás) volumene;

  • A jelenség létezésének elismerése;

  • A jelenséggel kapcsolatos attitűd, hozzáállás;

  • A jelenség kezelésére alkalmazott módszerek, az esetek kezelésének sajátos eszközkészlete, valamint a külső segítő szervezetek (hotline, helpline) ismerete;

  • Az árulkodás vs. megfélemlítés/bántalmazás megkülönböztetésének képessége.

 

Az iskolai- és a cyber (kiber) megfélemlítés iskolai vagy online közegben előforduló bántalmazás. Eleme az ismétlődő, szándékos, (fizikai vagy pszichikai) károkozás, amely az elkövető és a célszemély közti erőegyensúly-eltolódásra épül. Tipikus elkövetésében maga a kortárscsoport is részt vesz, amely kifejezett vagy hallgatólagos támogatásával súlyosabbá teheti – de ugyanúgy enyhítheti is – a megfélemlítés okozta traumát. A megfélemlítés nem bűncselekmény, de az önmagukban kis súlyú magatartások, amilyen a bántó, kegyetlen pletyka terjesztése, a személyes adat (arckép, intim, magánéleti pillanat stb.) engedély nélküli megosztása, a titkok kiadása, az egyén csoport általi kiközösítése, vagy vallási, faji, etnikai hovatartozására vonatkozó sértő megjegyzések tétele, hogy csak néhány megjelenési formáját említsük, olyan súlyos lelki sérelmeket okozhat, amelyek drámai következményekhez vezethetnek (lásd az egyén elszigetelődése, mélydepressziós állapot kialakulása, tizenévesek öngyilkosságai, iskolai lövöldözések stb.). Az utóbbi évtizedben, az online kommunikáció, a mobileszközök fiatalok körében mindennapossá válásával megfigyelhető az ilyen magatartások elterjedése. Számos felmérés szerint ugyanakkor a jelenség kezelésére megfelelő alapot csakis a teljes iskolaközösséget, valamint a szülőket egyaránt megcélzó felkészítő-megelőző és intervenciós programok szolgáltathatnak. Jelenleg hazánkban nincs ilyen, a teljes országra kiterjedő, átfogó program. Jelen pilot „snapshot” állapotfelmérés éppen egy ilyen átfogó, országos program megalapozását célozza.

 

A pilot felmérésben összesen 704 diák, 75 pedagógus és 1200 szülő vett részt. A kérdőívek kitöltése önkéntes és anonim volt, a diákok esetében szülői hozzájárulás ellenében zajlott. Az állapotfelmérés eredményei, amelyek a három célcsoport tájékozatlanságáról, a kezelési módszerek sekélyességéről, összehangolatlanságáról, valamint az incidensek jelentőségének ignorálásáról árulkodnak, egyértelműen alátámasztják egyfelől egy országos reprezentatív, nagymintás felmérés szükségességét, másfelől pedig a felmérésre tuningolt átfogó és szervezett iskolai- és kiber (cyber) megfélemlítés elleni program(-csomag) szükségét.  

 

 

A kutatás főbb megállapításai

 

Az adatok szerint súlyos szakadék mutatkozik a felnőttek (pedagógusok és szülők) és a diákok mobileszközhasználati kompetenciája között, ezen kívül a szülők nincsenek tisztában gyermekeik online közösségi aktivitásával sem. A szülők népszerűbbnek, összességében védettebbnek hiszik gyermeküket a valóságosnál, és ebből fakadóan valószínűleg feltételezik, hogy gyermekeik a kényes helyzetekben is védettebbek a valóságosnál. A szülők szerint gyermekük legtöbbször csak egy közösségi oldalon rendelkezik profillal, míg a gyerekek többsége, bevallása szerint 2-3 oldalra is regisztrált. A szülő tehát a gyermek további profiljairól nem szerez tudomást, így nincs is lehetősége arra, hogy nyomon kövesse gyermeke online tevékenységét.

 

A diákok sokkal nagyobb arányban használnak okostelefont a környezetükben élő felnőtteknél és sokkal kisebb arányban hagyományos mobiltelefont. A jelenlegi eredmény előrejelzi a generációk közti szakadékból fakadó eltérést, azaz hogy a gyerekek sokkal otthonosabban mozognak az okostelefonok világában, mint a felnőttek. Ez azonban nem jelenti automatikusan, hogy az online közegben előforduló veszélyeket is jobban ismerik.

 

A diákok közösségi tevékenységekben (hobbicsoportokban, sportegyesületekben, egyéb szervezett közösségi tevékenységekben) való részvétele igen alacsony – tehát az elkötelezettség mértéke nem éri el azt a szintet, hogy az ténylegesen visszatartó erőt képezzen a deviáns cselekményektől. A bántalmazás esetére tehát a védettséget a megfelelő felvilágosítással, és annak rendszeres utánkövetésével, megismétlésével kell biztosítani.

 

A diákok között nagyobb arányban tapasztalható a bántalmazás / megfélemlítés fogalmi zavara, a felnőttekkel (szülőkkel, tanárokkal) összehasonlítva: a diákok nagy része – annak ellenére, hogy tudását a megfélemlítésről megfelelőnek értékelte – nincs tisztában a fogalom valódi jelentésével.

 

A három célcsoport, de legfőképpen a diákok konfúzus válaszokat adott mind az iskolai (offline), mind pedig az online megfélemlítés körében. Ezért, különösen a diákok tájékoztatásra szorulnak a következő kérdéseket illetően:

 

  • az elszenvedett sérelemért való visszavágás jogos, tehát nem számít bántalmazásnak – hiszen hiányzik az erőegyensúly-eltolódás;

  • a privát üzenetváltás még akkor sem számít bántalmazásnak, ha abban az egyik diák megfenyegeti a másikat, hiszen hiányzik a közösség részvétele a bántalmazási folyamatban;

  • az ismeretlen személy általi többszöri telefonos vagy online hívás, illetve az ismeretlenek közti üzenetváltás azért nem sorolható a megfélemlítés körébe, mert ilyenkor a célszemély számára az  elkövető kiléte rejtve marad;

  • a konkrét üzenet nélküli telefonhívás (amikor pl. a hívó fél nem szól bele a kagylóba) ugyancsak nem megfélemlítés, mivel a célszemély nem tudja meg, mi a hívó célja;

  • az egyszeri inzultus legfeljebb konfliktusnak tekinthető, de semmiképpen nem bántalmazásnak.

 

Az iskolai felvilágosító programokban megfelelő gonddal kell kezelni a kisebb súlyú, ún. belépő magatartásokat („gateway behaviors”), ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy ebben a kezdeti fázisban (még) nem beszélhetünk bántalmazási / megfélemlítési incidensről.

 

Mivel a diákok nagy része főként a médiából (televízióból, internetről) szerzi ismerteit a bántalmazásról, megfélemlítésről, fel kell hívni a figyelmet a médiabefolyásolás módszereire, illetve a kritikus médiafogyasztás fontosságára.

 

Mind az áldozattá/célszeméllyé, mind az elkövetővé válás tekintetében szignifikáns összefüggés azonosítható azzal, milyen idős (mely évfolyamokra jár) a gyermek. Az idősebbek (a középiskolások) egyfelől nem esnek olyan gyakran áldozatául bántalmazásnak, másfelől viszont kritikusabban tekintenek a kényes helyzetekre. A középiskolások közül arányában többen vallották magukat elkövetőnek, mint az általános iskolások közül.

 

Míg a felső tagozaton csak a kisebb súlyú devianciáknak, addig a középiskolások között már a nagyobb súlyú cselekményeknek (esetenként bűncselekményeknek) való áldozatul esést vallották be többen. A középiskolások között nagyobb jelentősége van a baráti társaságnak, amely esetenként az online térben is érvényesíti kiközösítő, megbélyegző erejét. Ezzel szemben az általános iskola felső tagozatában még csak a csoportdinamikát nélkülöző, egy-egy személytől érkező megfélemlítő üzeneteknek, illetve a jóbarátra bízott titkok megosztásának van jelentősége.

 

A megfélemlítés elleni program bevezetésénél figyelembe kell venni, hogy a „problémás” gyerekcsoport, a „deviáns mag” jelenléte ugyanúgy megfigyelhető a bántalmazás esetén is. Az online megfélemlítési formák nemcsak, hogy elfogadottabbak a baráti körben, de itt jobban érvényesül a kortárscsoport húzóereje is, különösen a tipikusan a kortárscsoport erejére, a csoportnyomásra építő kiközösítés, a pletyka terjesztése, valamint a más személyes titkának engedély nélküli megosztása esetében. Az online bántalmazási esetek a diák állandó kortárscsoportjának a támogatásával, és a kortárscsoport részvételével valósulnak meg. Ennek az lehet az oka, hogy a kortárscsoport az online térben rejtve, védettebb helyzetben érzi magát.

 

Az iskolán kívül kezdődő esetek nagy eséllyel átvándorolnak az iskolai színterekre, továbbá a közvetlenül csak egy vagy néhány diákot érintő esemény könnyen rányomhatja bélyegét indirekt módon, az iskolaközösség hangulatára, napi teljesítményére. A valaha bántalmazott diákok mintegy negyedrésze vallotta, hogy nemcsak egy színtéren történt vele ilyen eset.

 

A békés konfliktusrendezés tanítása – főként középiskolás fiatalok esetében – amiatt sem elhanyagolható cél, mivel éppen ez az idősebb korosztály nem folyamodik segítségért felnőtthöz. A kortárscsoport szerepe ideálisan az iskolai mentorképzésben kerülhet előtérbe, amelynek főként az online bántalmazások esetében van jelentősége: a saját kortárscsoportban való elkövetés itt érhető tetten, hiszen a nem látható, „védett” környezetben kevesebb az elkövetéstől való visszatartó hatás.

 

Az általános iskola felső tagozatára járó diákok gyakrabban avatkoznának be konstruktívan (hívnának tanárt vagy ők maguk lépnének be a helyzetbe védelmezőleg), illetve gyakrabban mondanák el a látottakat valakinek, akiben megbíznak (szülőnek, diáktársuknak stb.). A középiskolás diákoknak szóló felvilágosító, illetve mentorprogramoknak tehát a kompetens személytől való segítségkérést, valamint a más segítő személyekkel való kooperációt is tanítani kell.

 

Figyelemre méltó eltérés mutatkozik a tanárok és a diákok percepciója között a megfélemlítés, bántalmazás esetén alkalmazott szankcióközpontú megoldás terén: az elkövető diák megbüntetését az iskolavezetés a diákok 38,2%-a szerint választja, míg a pedagógusoknak csak 4,0%-a vallotta, hogy ezt a megoldást alkalmazná. Fontos tudatosítani az iskolaközösségben és a diákokban, hogy a pedagógus által alkalmazott megoldás alapvetően nem szankcionáló-megtorló, hanem konstruktív-megelőző célzatú. A pedagógusok el kell hogy mondják a beavatott gyerekeknek, miért pont az adott megoldást választják, és az hogyan töltheti be a megelőzés funkcióját. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az esetre adott válaszok az egész iskola klímájának befolyásolására alkalmasak, továbbá hogy mindenki felelősséggel tartozik a békés iskolai együttélés megteremtéséért.

 

A középiskolások inkább válaszolták, hogy a tanárok nem tesznek semmit megfélemlítés esetén, mint a felső tagozatos általános iskolába járók. Hasonlóan nagy eltérés látható a bántalmazás közvetlen résztvevőivel való elbeszélgetés terén. Lehetséges, hogy a felsőbb évfolyamok tanulóit az alsóbb évfolyamokkal összevetve önállóbbnak vélik a pedagógusok, emiatt a középiskola „lazábban” kezeli a bántalmazásokat: kevésbé teszik hangsúlyossá az esetek megoldását és kisebb jelentőséget tulajdonítanak a harmadik felek konfliktusrendezésbe való bevonásának is. A pedagógusok, illetve az iskolai dolgozók megfélemlítésre való felkészítésénél tehát hangsúlyozni kell, mi tekinthető olyan „súlyos” incidensnek, amely már az iskola beavatkozását igényli. Hangsúlyozni szükséges továbbá a proaktív megoldások előnyeit a szankcionáló (vagy annak látszó), fatalista megoldásokkal szemben.

 

A szülőkkel és a tanárokkal összehasonlítva a diákoknak sikerült a legkevesebb sikerrel megjelölniük azt az esetet, amely ténylegesen árulkodásnak számít. Ám tekintve, hogyan gondolkodnak a diákok az árulkodás iskola általi kezeléséről, nem csoda, hogy szemléletük konfúzus. Nem csupán az a feladat tehát, hogy az iskola bántalmazáshoz való hozzáállását szankcionálóból átbillentsük proaktív módba, de ennek jelentőségét a diákokkal is tudatosítani, érzékeltetni kell.

AZ ÁLLAPOTFELMÉRÉS A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG

MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI BIZTOS HIVATALA MEGBÍZÁSÁBÓL ÉS TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT.

Elemzések megtekintése

2014.04.26

A honlap és az oldalak tartalma felhasználható a forrás "megfelemlites.hu" megjelelölésével.

© 2013 - 2021 Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány